Közel a szlovák határhoz helyezkedik el. Itt található az ország egyik leghíresebb cseppkőbarlangja, a Baradla-barlang. Az „Aggtelek” szó az „Ag” (Og) személynév és a „'telek” (tatárjárás idején elnéptelenedett település) összetételével alakult ki; ebben a formájában először egy 1346-ban kelt okmányban olvasható. Korábban (egy 1295-ös iratban) „Novák” néven említették (e szláv szó jelentése: „új telepes”). A terület az őskor óta lakott, itt kerültek elő az ún. bükki kultúra tárgyi leletei. A település már a honfoglalás idején benépesült, a tatárjárás után azonban hosszú évtizedekre lakatlan maradt. Az ősi település magva a mai harangtorony és templom környékén, ÉNY–DK irányban hosszan elnyúló dombtetőn alakult ki. A gyenge termőföld miatt a falu gazdasági életének alapja a 2. század közepéig hegyi állattenyésztés, a mészégetés és a szövő-fonó háziipar maradt

A Baradla–Domica-barlangrendszer Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, leghosszabb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. Kataszteri száma: 5430-1. Az Aggteleki-karszton több bejárattal nyílik. Teljes hosszúsága a Szlovákiában nyíló, vele egy rendszert alkotó, 5.3 km-es Domica-barlanggal együtt meghaladja a 25.5 km-t. Természetes bejárata Aggtelek község határában, a messziről fehérlő magas sziklafal tövében nyílik. A Jósvafő községig húzódó, színlőkkel tagolt, meanderező főág hossza 7 km. Az átlag 10 m széles, 7–8 m magas sziklaalagút, néhány helyen hatalmas teremmé szélesedik. A főághoz több rövidebb-hosszabb mellékág csatlakozik. A barlang jelentős részét változatos színű és formájú páratlan látványosságot nyújtó cseppkövek díszítik. Az Aggtelek falu határában fekvő Acheron-víznyelőből eredő Archeron, valamint a Domica felől érkező Styx-patakok egyesült vize ma már csak árvizek idején folyik végig a főágon. Száraz időszakban a barlangi víznyelőkön át a 30–40 m mélységben fekvő Alsó-barlangokba jut. A barlang természetes bejárata ősidők óta nyitott, ott a neolitikum embere is menedékre talált.

Az első írásos említése 1549-ből származik. Első felmérést 1794-ben Sartory József végezte el. 1825-ig csak 1.8 km hosszban volt ismert. Ezt a szakaszt ábrázolja Raisz Keresztély Gömör vármegye földmérője által 1802-ben készített térkép, mely a barlang első nyomtatásban is megjelent térképe. Vass Imre mérnök 1825-ben áthatolt az addigi végpontot jelentő Vaskapu vizén, s feltárta a barlang mintegy 5 km-es főágát. A barlangról és a felszínről pontos térképet és leírást készített. Munkája nyomtatásban magyar s német nyelven 1831-ben jelent meg. A barlanglátogatás megkönnyítése érdekében, az első kiépítést 1806-ban végezték el. 1890-ben a Vörös-tónál mesterséges kijáratot létesítettek. 1922-ben a közel száz éve a barlang végpontját jelentő Színpad folytatásában 500 m új szakaszt tártak fel, melyre 1927-28-ban Jósvafő felől tárót hajtottak. A Domica- és Baradla-barlang kapcsolatát 1932-ban a Styx-patak szifonjain áthatolva dr. Kessler Hubertnek sikerült bebizonyítania.
A Baradlát, az Aggteleki-karszt, valamint a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt az UNESCO 1995-ben a Világörökség részévé nyilvánította. A teljes barlangrendszert és vízgyűjtő területét – a Domicával együtt – 2001-ben pedig a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmét rögzítő Ramsari Egyezmény hatálya alá helyezték. Az Aggteleki Nemzeti Park legvonzóbb látványossága egész évben, szünnap nélkül várja a látogatókat, akik több túraútvonal közül választhatnak.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 11/1999. (VIII. 18.) számú rendeletével műemléki jelentőségű területté nyilvánította Jósvafő népi építészeti emlékeket (elsősorban lakóházakat és faszerkezetű gazdasági épületeket) őrző részeit, hogy védje a község tájba illeszkedő építészeti kultúráját, a település ősi szerkezetét, a szerkezet és az abba szorosan illeszkedő építmények összhangját. E szerkezetet négy patak: Jósva, Tohonya, Kecső és Kajta határozza meg; ezek a faluban folynak össze. A szalagtelkes falu házsorai, utcái a kanyargós medrek mellett alakultak ki. A védett értékek között jelentősek a 19. században emelt, tornácos lakóházak, az éghajlathoz igazodó méretű és szerkezetű, fából ácsolt csűrök, pajták és egyéb melléképületek.