A Lázbérci-víztároló vagy Lázbérci-víztározó mesterségesen kialakított tó, amelyet a Bán-patak völgyének elzárásával hoztak létre 1967 és 1970 között.
Bánhorváti szomszédságában, Uppony és Dédestapolcsány települések között, a Bükki Nemzeti Park fokozottan védett területén helyezkedik el, 77 hektár területen. A tengerszint felett 200 méter magasságban, Y alakú az elhelyezkedése.
A mesterséges tavat azzal a céllal hozták létre, hogy ivóvízzel lássák el a Sajó-völgy településeit. A 6,2 millió m³ víztömeggel rendelkező tó azóta fontos szerepet játszik a környék életében. A területét magában foglaló Lázbérci Tájvédelmi Körzetet 1975-ben nyilvánították védetté, s ez Észak-Magyarország első ilyen védettségű tájegysége. A víztároló Uppony felőli részén meredek sziklafalak, kőfülkék, törmeléklejtők, jellegzetes "kőgomba"-képződmények láthatóak. Az erdők állományait zömmel a csertölgy és kocsánytalan tölgy, a bükk alkotják, de gyakori a galagonya, a mezei juhar és ostorménfa is.
Fogható halak: ponty, amur, süllő, csuka, sügér, compó, balin.
Fürödni és csónakot használni tilos!

Horgászat a Lázbérci tavon: klikk ide

A Lázbérci Tájvédelmi Körzet területe 3 634 hektár, ebből szigorúan védett 683 hektár. A Tájvédelmi körzet a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága alá tartozik.
A tájvédelmi körzet az Upponyi-hegységben található. Az alábbi községek határai tartoznak e területhez: Borsodbóta, Uppony, Sáta, Nekézseny, Dédestapolcsány, Sajómercse és Bánhorváti.
A Tájvédelmi Körzet létét elsősorban a területen található víztározónak köszönheti. Fokozottan védett az Upponyi-szoros, a Lázbérci-víztározó vízfelülete és az ezt övező parti sáv, az ivóvíz tisztaságának megőrzése ugyanis komoly vízvédelmi feladat. Az 1967-1969 között létesült, 6,2 millió köbméter víz befogadására alkalmas mesterséges tó rendkívül fontos szerepet játszik a Sajó-völgyének két, egyenként mintegy 40-40 ezer lakosú városának (Ózd és Kazincbarcika), valamint számos környező kisebb települések életében. A tó belső védőövezete egy 20 méter széles parti sáv. Ezt a sávot egy további, 100 méter szélességű külső védőövezet, ugyancsak szigorúan védett zóna veszi körül, amelyet óvnak mindenféle szennyeződéstől.
A hegység növénytani szempontból is értékes. Az Upponyi-szoros környékét bokorerdők és sziklagyepek borítják, de a hegységet elsősorban cseres-tölgyes és bükkelegyes társulások uralják. A lágyszárú flórát olyan ritka fajok jellemzik, mint a hegyi ternye, a pongyola harangvirág, a vetővirág, a szürke napvirág, az erdélyi nyúlfarkfű. A terület igen értékes állatvilága nagymértékben hasonlít a Bükk-hegységéhez. Fészkel a kerecsensólyom, a barna kánya, kabasólyom, az uhu, a gatyás ölyv és az erdei fülesbagoly is. Az erdőkben vadmacska, nyuszt és borz él. A tározó biológiai egyensúlyának fenntartása érdekében évente folyik haltelepítés. A ragadozó halak közül a csuka, a pisztráng, a süllő, a növényevő halak közül pedig a ponty és az amur a leggyakrabban telepített. A víztározón - igen szigorú vízvédelmi előírások betartásával - horgászat is van. A dombvidéki, irtás eredetű félszáraz gyepek hihetetlen virággazdagsága számos védett rovarfaj megtelepedését biztosítja. Ezeken a területeken gyakori a védett északi plebejusboglárka, a barnabundás boglárka és az ozirisz törpeboglárka. A patakvölgyekben a keleti gyöngyházlepke, a száraz sziklagyepek szegélyén lévő sziklai cserjésekben pedig a nagy fehérsávoslepke a jellemző védett lepkefaj.